Olvasgató

Szabó Endre

           Kifakadás

„A Bodrogtól a Kis-Dunáig
Óh beh szép föld, kies vidék!
Nem bírom elképzelni máig,
Hogy ezt tőlünk mind elvivék,
Bolondulásig tépelődöm
Vad eseten, kuszált időkön,
És sehogy meg nem érthetem,
Hogy nincs oda utam nekem.

Legszínesb kertje a világnak: 
Zemplén, Abauj, Sáros, Szepes,
Borult lelkem - bármerre járjak -
Mindig, mindig téged keres.
Pedig nincs ott semerre másam,
Mint a marék por, melybe játsztam,
Mezőnek gyalog-útja csak,
Rétből meg csak a széna-szag.

Hát még ha látom a hazának
Letaglózott más tetemit!
A borzadály, a szörnyű bánat
Még gyilkosabban keserít
S ah! minden fájdalom csapásit
Csak én magam hordom rogyásig,
Mindenki más magának él,
Pöröl, mulat, gyűjt és fecsél”…

 

 

ADY: SORSUNK

Van az életben egy-egy pillanat,
Erõsnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendõ,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött -- sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erõ küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

 

AZ ALFÖLD

Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.

Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.

Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.

Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven szinével
A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadlúdak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményü csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. –

Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt borúljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sir is fölöttem.

            Bár Petőfi nem tartozik a kedvenc költőim közé, ez a vers mégiscsak klasszikus ide..... :)

 

HA SÍRVA ÜVÖLT BENNED.
A FÁJDALOM…

Ha sírva üvölt benned a fájdalom,
Akkor is büszkén mondd azt, hogy vállalom!
Ne tűnjön majd el örökre a Remény,
Légy kitartó következetes kemény.
Ember akkor is, ha vérzik a szíved.
És akkor is, ha bánatos a lelked.
Ha sírva üvölt benned a fájdalom,
Sohase jelentsd ki azt, hogy feladom!

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus).

 

 "A halogatás egyszerűen ostobaság. 

Holnap ugyanúgy döntened kell, akkor miért ne tennéd meg már ma?

 Azt hiszed, holnap bölcsebb leszel, mint ma?

 Azt hiszed, holnap elevenebb leszel? 

Hogy holnap fiatalabb vagy frissebb leszel, mint ma?


Holnap csak öregebb leszel, a bátorságod is kevesebb lesz, holnapra tapasztaltabb leszel, és még több kifogást találsz. 

Holnapra a halál egy nappal közelebb ér hozzád, és ettől csak még jobban megijedsz, még tétovább leszel. 

Soha ne halogass. Ki tudja? A holnapot talán meg sem éred. 

Ha döntened kell, akkor most azonnal kell döntened.

Döntsd el végre, mit akarsz. Ne halogass a végtelenségig.

Osho: Halogatás "

Sík Sándor

A fenyőfa éneke

 

Állok cseres hegyoldalon,

Magasba szúr örök dalom:

Föl, föl, föl, fölfelé!

Nem kell a völgyi szép meleg,

A tölgyek, bükkök és cserek:

Föl, föl, föl, fölfelé!

Hulljatok alsó ágaim,

Ne vonjátok le vágyaim.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Fussatok szét gyökereim,

Teljetek élő ereim.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Keményedjél hű derekam.

Tartani bírd templom-magam.

Föl, föl, föl, fölfelé!

Te lombosodjál koronám,

Vidd a magasba mély imám,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Évente új-új adorál

Zöldecske hármas gyertyaszál

Föl, föl, föl, fölfelé!

A kúszó templom egyre szebb,

Ez az imádság teljesebb.

Föl, föl, föl, fölfelé!

És egyre több karcsul elő

Iker-templom: testvér fenyő,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Ahol az élet idegen,

Aszályra perzselt köveken,

Föl, föl, föl, fölfelé!

Templomi zölddel fonjuk át

Pogány hegyormok homlokát,

Föl, föl, föl, fölfelé!

S megnyitja vén szemét a bérc.

És rajtunk át az égre néz,

Föl, föl, föl, fölfelé! S az égnek úgy sikoltja át

A föld sóvárgó mély dalát,

Föl, föl, föl, fölfelé!

 

10 KIRÁNDULÓ TíPUS

1A kis család: totyogó hároméves, szemüveges kisiskolás, apa-anya. Két eset van, vagy megy a nyivákolás egész nap, hogy pisilni kell, éhes vagyok, vegyünk plüsskrokodilt, vagy, és egy csomó ilyet láttunk már, őrült lelkesedéssel nyomják végig a lurkók is a kemény túrákat, a felnőtteknél százszor ügyesebben egyensúlyozva a vízmosásokban és csúszós patakmedres köveken. Aztán este jön a nyivákolás, de elfáradni ér! Nyilván saját leendő gyerekeinket is ilyen kettes típusú harcedzettnek képzeljük.

2 Aztán mindig van, aki magára rántotta az outdoor osztályt a sportboltban: más himalájai csúcstámadásra nem indul úgy beöltözve, mint ő a pár kilométeres pilisi túrára. Full technikai öltözékben, bakancsban, softshellben, svájcbicskával felszerelve szeli a kiépített ösvényeket. Azt persze mi is belátjuk, hogy kényelmesebbek és praktikusak is ezek a légáteresztő, vagy bokát rendesen tartó cuccok, de laza sétálós, félnapos kirándulásokhoz ne kelljen már annyi és olyan minőségű cucc, hogy egy serpa már-már indokoltnak tűnjön!

3 Ősellenségünk, aki nem bír magával: ha az erdőben kajálsz, sörözöl, csokit csócsálsz, legyen már alap, hogy a pihenőhelyeken hagyod a szemetet a kukában, vagy ami még jobb, magaddal viszed, és kidobod valami civilizált, könnyebben üríthető szemetesnél. Mégis mindig van, aki szerint teljesen oké odakúrni a patakba az ásványvizes flakont, zsepit kidobni ahol kiesik a kezedből és társai. Hát nem.

4 Aki nem bír magával II.: ő az, aki végigsimogatja a cseppkövet (nem, nem probléma, hogy most tönkretetted, ugyan!), tör magának a védett növényből, hazavisz egy kis darabot a sóbarlangból. És soha nem neveletlen kisgyerek, hanem mindig ostoba, rettenetes felnőtt.

5 De vissza a jó arcokhoz: az előrelátó piknikező banda, akikre mindig irigykedünk. A legszebb kilátásoknál és pihenőknél megterítenek, és együtt benyomják a gondosan előkészített szendvicseiket, csokijaikat és gyümölcseiket, aztán még kortyolnak mellé a hideg vízből, termoszos teából és társaiból. Túró rudijuk van! Meglátod őket, és a, a barátjuk akarsz lenni, b, elkezded számolgatni, hogy hány kilométer még a következő kisbolt vagy vendéglő, ahol betömheted korgó gyomrodat.

6 Aztán ott vannak a nagyon laza vadkempingezők, vagy chillezgetők, akik felmennek a legtutibb sziklákra, rétekre és panorámás fennsíkokra, leterítik a plédjüket, és le se jönnek estig. Vagy másnapig. Mondjuk egy Dunakanyarra néző napfelkelte a Vadálló-kövekről elég jól kisimíthat mindent az emberen.

7 Az élő túramozgalom: nemcsak a különböző útvonalakkal, hegységekkel és dombságokkal van tisztában, hanem már többször végigjárta a kéktúrát. Az ő bakancsa az egyetlen a társaságban, ami azért cserélődött le, mert ELKOPOTT a használatban. Versengő típusok elég nyomorultul érezhetik magukat mellette, mindenki másnak egy élmény mellette bandukolni.

8 Valahogy mindig van egy szájhős is, aki már reeengetegeet túrázott életében, irtózatos szintemelkedéseket és távokat teljesített, csak pont nem a jelenlévőkkel. Már az első párszáz méteren kifárad, de csak azért, mert “most épp rossz passzban van”, egyébként már fontolgatja a Kinizsi 100 teljesítését, csak hát most épp nincs valami jól…

9 Ejtsünk ellenben szót a vérprofi nyugdíjas párról, vagy baráti társaságról, melynek tagjai hetven körül is virgoncan róják az ösvényeket: kevés megalázóbb van, mint emelkedőn lihegve lemaradni egy ilyen banda mögött, miközben ők beszélgetve, sőt, vihogva sietnek melletted felfelé. Csak abban bízhatunk, hogy még pár évtized, is a mi tüdőnk is ilyen szépen megerősödik!

10 Ahogy abban is csak bizakodni tudunk, hogy a lejtőkön való lefele haladás képessége is kifejlődik valahogy az emberben. Hiszen mindig minden társaságban van valaki, aki a legkisebb lejtéseket is képes tátongó szakadékként érzékelni, és nyüszítve, centinként haladni az amúgy teljesen veszélytelen szakaszon. Mint például ezen sorok írója is. Szipp.

S a ráadások J :

11. Az alkalmi kiránduló - aki legszívesebben otthon csücsülne, de a barátai annyira szépen kérték, így velük tart. Jobb esetben élvezi, rosszabban végighisztizi az egészet. 


12. A teljesítménymániás - pontról pontra, percről-percre beütemezi a haladást, és azt, aki el mer ettől térni, képes otthagyni, de minimum folyton morog vele/miatta (mintha hajtaná a tatár)


13. A fotós - aki imád túrázni, de a legjobb (lenne) neki egyedül, mert kétpercenként megáll és lő (amúgy érdekes és szép képeket). A társaság tagjai pedig a hajukat tépik, mikor tizenötödször is meg kell várni őt.

 

 

Reményik Sándor

Őszi erdőn hamvadó parázs    

 

Te szép, te szomorú, te tiszta láng!

Most már: avarba hamvadó parázs,

Én nem gyujtottalak,

Én nem oltottalak

Az őszi erdőn úgy gyúltál, magadtól.

Arra jártamban

Megcsapott messziről a meleged,

Tovább mentem,

 

Nem éleszthettelek.

Most hát elalszol.

Aludj.

Békesség neked.

Takarjon be a diadalmas Ősz,

A csend,

S a nesztelenül hulló levelek.

 

Dsida Jenő 

Ősz

 

  Mért van, hogy a szívem 

Csupa, csupa bánat? - 

Siratom halálát 

A gyönyörű nyárnak. 

 

 Siratom halálát 

A hulló levélnek, 

Lassú hervadását 

A virágos rétnek. 

 

 Siratom halálát 

Égő forró könnyel... 

...Csicsergő madárdal 

Tavaszi virággal 

Csak még egyszer jöjj el!

 

Áprily Lajos 

Ősz 

 

 

Most már a barna, dérütötte rónán 

mulandóságról mond mesét a csend. 

Most már szobádba halkan elvonulhatsz 

s hallgathatod az álmodó Chopint. 

 

Most már a kályhatűz víg ritmusára 

merenghetsz szálló életed dalán, 

míg bús ködökből búcsút int az erdő, 

mint egy vöröshajú tündérleány.

 

Ady Endre

AZ ŐSZ MUZSIKÁJA

 

Most is együtt a Csönd s a Lárma,

Az Ősz csak bennünk változott,

Ódon és nemes muzsikája,

Ha van szép szív, ma is megleli.

 

Színe, könnye, búja a régi,

Nótái is a régiek,

Tud altató szépet mesélni,

De fölváj régi sebeket is.

 

Szépek, akik ma élni mernek,

Egy-egy feledő mosolyuk:

Drága, élet-folytató gyermek

S minden könnyük felébredt halott.

 

 

Ady Endre 

A Bánat Dalai (-ból)
Mikor megláttalak, új életre keltem,
Kínos élet zordon multját elfeledtem,
Megnyílott előttem a bezárult éden,
Újra fellobogott elhamvadt reményem.
- Rózsaszinű felhők úszkáltak az égen.

Ha néha hányt-vetett kétkedés hulláma,
Boldoggá tett szemed bíztató sugára.
Óh, hogy hittem én e csalfa, bolygó fénynek...
...Rabszolgája lettem csapodár szivének...
- Hittem a mosolygó, rózsaszinű égnek.

Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja
Kialudt örökre sötét éjszakába'...
Komor bánattá vált tündöklő reményem,
Fojtogató kínná égő szenvedélyem...
- Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen.
.